Mostanában igencsak változékony időjárásunknak köszönhetően eloszlott kicsit a gumis cégeknél a gumicsere dömping. Talán az utolsó pillanatokban járunk, bár többek számára talán éppen most derül ki, hogy bizony elkopott a nyári gumi, amit ősszel lecseréltek és bár volt majd két évszaknyi idő arra, hogy gondoskodjon új beszerzéséről, ezt mégis most kell megoldani.
Előfordulhat az is, hogy akik az üzemanyag árak nagymértékű emelkedése miatt nemrég cserélték le dízel, vagy benzines autójukat elektromosra, azt még téli gumival vásárolták.
Akárhogyis, nem árt tisztában lenni azzal, hogy létezik, sőt egyre több gyártó kínálatában található kifejezetten elektromos autóra készült gumi.
De miért kéne egy elektromos autóra más gumit szerelni. Nem kell, azonban van néhány érv, amit érdemes megemlíteni ezzel a témával kapcsolatban.

Kisebb gördülési ellenállás

Kerékpárosként saját bőrömön tapasztaltam, hogy hosszabb ideig tudjak megfelelő energiát fordítani a haladásra, nem mindegy milyen gördülési ellenállású gumi van a kerékpáron. Nyilván az autón sem mindegy, de eddig inkább a versenysportban volt ez érdekes. Azonban a hatótáv növelés szempontjából az elektromos autók esetén a “hétköznapi autózásnál” is fontossá válhat. A hatótáv növelése pedig mindaddig fontos lesz, amíg az elektromos autók töltése lassabb, mint egy hagyományos autó tankolása. Mert ugyebár nemcsak a két fajta üzemanyag (fosszilis - elektromos) közti ár különbsége mérhető súlyos forintokban, de az idő is!
Az ilyen gumik gyártása során speciális gumikeveréket, profilt és merevebb mintázatot alkalmaznak kisebb gördülési ellenállás elérése érdekében.

Zajcsökkentés

Ha nem is szűnt meg az elektromos járművek motorzaja, de kisebb és más frekvenciájú lett, szemben a belsőégésűekkel. Nem nyomja már el olyan mértékben a gördülés során keletkező hangokat a motorzaj, ezért az alacsonyabb zajszint elérése aktuálisabb, mint ezelőtt. Elérése érdekében speciális futófelület kialakítása vált szükségessé, melyet más mintázat kikísérletezésével, illetve hang elnyelő gumikeverék kifejlesztésével igyekeznek minimalizálni.

Nagyobb teherbírás

Az akkumulátorok tetemes súlya megnövelte az elektromos autók összsúlyát a belső égésű motoros társaikéhoz képest. Ebből kifolyólag a hagyományos gumik kopása gyorsabb lesz. Fontos szempont lett tehát a megnövelt teherbírású gumi kifejlesztése. Leginkább lassításnál, illetve gyorsításnál jelentkezik ennek a tulajdonságnak a haszna, de nem elhanyagolható a rosszabb minőségű útburkolatokon való közlekedéskor sem.

Tapadás növelés

Az elektromos motor a rendelkezésre álló nyomatékot már az indulás pillanatában képes lenne a gumin keresztül az asztfaltra átvinni. Ennek a tulajdonságnak persze a nem kívánt hatásait (a kerekek kipördülését) a modern elektronika segít kiszűrni, de ezzel együtt a gumikra is nagyobb hangsúly helyeződik. Fékezésnél, kanyarodásnál is fontos a megfelelő tapadás, melynek a nagyobb súly megfékezésében, irányításában döntő szerepe van. Szintén a megnövelt merevséggel, a középen futó mintázat optimalizálásával csökkentik a megcsúszás esélyét és csökkentik a nem kívánt kopást. Az egymásba illeszkedő barázdák a vízen siklás (aquaplaning) előfordulását hivatott megakadályozni, illetve kompenzálja a megnövekedett nyomatékot.

Megnövelt élettartam

Az élettartam növekedése részben kapcsolódik az előzőekben leírt változtatásokhoz, hiszen főleg a nagyobb tömeg, a megnövekedett erő ami okozza a gyorsabb gumikopást egy elektromos autóra szerelt hagyományos gumiabroncs esetében. A gumi gyártók ezért nagy terhelhetőségű gyantával és szilícium-dioxidból kivont alapanyagokkal igyekeznek megnövelni a kopásállóságot figyelembe véve, hogy közben ne romoljon a tapadás és ne menjen a zajcsökkentés rovására.

Gyártói kínálat

A Michelin e-Primacy néven, illetve Pilot Sport EV néven kínálja az elektromos autókra fejlesztett gumijait. Az e-Primacy cikkünk megjelenésekor már 99 méretben, míg a Pilot Sport EV 15 méretben kapható. Fontos szempont volt a gyártó részéről a jó kezelhetőség nagy sebességnél is, a kiemelkedő nedves tapadás és természetesen az elektromos autó hatótávjának maximalizálása, megtartva a komfortos autózás érzését.

Goodyear ElectricDrive GT néven mutatta be a nagy múltú gumigyártó négy évszakos, asszimetrikus mintázatú abroncsait, mely gyártása kifejezetten a Tesla Model Y és Model 3 méretében indul. Természetesen más méretekben is megjelenik idővel. A gyártó legfőbb szempontjai ebben az esetben is a zajcsökkentés, a fokozott tapadás elérése volt, anélkül, hogy az az abroncsok élettartamát csökkentenék.

EcoContact 6 névre hallgat a Continental gumiabroncsa, melyet hibrid és tisztán elektromos járművekhez fejlesztett. A nagyobb tömegű autók esetén is kiváló tapadást biztosít alacsony gördülési ellenállás mellett, mely felelős a hatótáv optimalizálása érdekében.

A Bridgestone 2021 őszén jelentette be, hogy ahogyan a nagyobb autógyártók is főként az elektromos autók gyártására, a belsőégésű motorok kivezetésére összpontosít, úgy ők is a 2030-ra datált váltást célozták meg elektromos autókra szánt gumiabroncsok gyártását illetően. Terveik szerint az említett időpontban a kínálatuk 90%-át elektromos autóra gyártott abroncsok teszik ki, ezért a fejlesztéseket már inkább erre összpontosítják. Tavasztól a Lightyear One elektromos autó gyártóval közösen fejlesztik a Turanza Eco abroncsokat, melyek Bridgestone EV specifikusak lesznek. Ez azt jelenti, hogy a Bridgestone abroncsoknak megfelelően szigorú gyártási és tesztelési követelményekkel kerül forgalomba. Megfelel az autógyártók elektromos autókra előirányzott követelményeinek.

/sites/test_green-car_hu/documents/news/_extra/39/o_pirelli-e-cars-tyre_blog_20220410141409.jpg

A Pirellitől az Elect gumiabroncsokat speciális technológiai csomag jellemzi elektromos és plug-in hibrid autókhoz. Alacsony gördülési ellenállás a hatótáv növelése érdekében, csökkentett útzaj a kényelem javítása érdekében, azonnali tapadás az azonnali nyomaték kezeléséhez, és a megfelelő szerkezet a nagyobb súly megtartásához egy akkumulátoros jármű esetében. Ezeket a Pirelli a világ vezető autógyártóival közösen fejlesztette ki, hogy megfeleljenek az elektromos és plug-in hibrid járművek speciális műszaki igényeinek.
A világ első Forest Stewardship Council (FSC) tanúsítvánnyal rendelkező abroncsait először mutatják be, az FSC-tanúsítvánnyal rendelkező* természetes gumit és műselymet tartalmazó Pirelli P Zero abroncsokat az új BMW iX5 Hydrogen és BMW X5 xDrive45e Plug-In Hybrid modellekre szerelik fel.  Az FSC erdőgazdálkodási tanúsítvány megerősíti, hogy az ültetvényeket úgy kezelik, hogy megőrizzék a biológiai sokféleséget, és jót tegyenek a helyi emberek és dolgozók életének, ugyanakkor biztosítsák a gazdasági életképesség fenntartását.  Az összetett FSC felügyeleti lánc tanúsítási folyamata igazolja, hogy az FSC-tanúsítvánnyal rendelkező anyagokat azonosították és elválasztották a nem tanúsított anyagoktól, miközben az az ellátási láncon halad, az ültetvényektől a gumiabroncs gyártóig.

A Nokian megadja autó típusonként, hogy melyik gumiját kínálja:

Nyári gumik esetén

Audi e-Tron:

Nokian Powerproof SUV
255/55 R19 111W XL
255/50 ZR20 109Y XL
265/45 R 21 108W XL

Mercedes Benz EQC:

Nokian Powerproof SUV
235/55 R 19 105W XL
255/50 R 19 107Y XL

Nissan Leaf:

Nokian Wetproof
215/50 R 17 95 V XL
Nokian Powerproof
215/50 R 17 95 W XL

Opel Ampera-e:

Nokian Powerproof
215/50 R 17 95 W XL
Nokian Wetproof
215/50 R 17 95 V XL

Polestar 2:

Nokian Powerproof
245/45 ZR 19 102Y XL
Nokian Powerproof
245/40 ZR 20 99Y XL

Renault Zoe ZE:

Nokian Wetproof
195/55 R 16 87H
195/55 R 16 87V

Tesla Model 3:

Nokian Powerproof
235/45 ZR 18 98Y XL
235/40 ZR19 96Y XL

Tesla Model S:

Nokian Powerproof
245/45 ZR 19 102Y XL
245/35 ZR 21 96Y XL

Tesla Model X:

Nokian Powerproof SUV
265/50 ZR 19 110 Y XL
front 255/45 ZR 20 105 Y XL
rear 275/45 ZR 20 110 Y XL

VW ID.3:

Nokian Wetproof SUV
215/55 R18 99V XL

Téli gumik esetén

Audi e-Tron:

Nokian Hakkapeliitta R3 SUV
255/55 R 19 111T XL
255/50 R 20 109T XL
265/45 R 21 108T XL

Nokian Hakkapeliitta 10 EV
255/55 R 19 111T XL
255/50 R 20 109T XL
265/45 R 21 108T XL

Nokian WR SUV 4
255/55 R 19 111V XL
255/50 R 20 109V XL
265/45 R 21 108V XL

BMW i3:

Nokian Hakkapeliitta R3
155/70 R 19 88 Q XL

Nokian Snowproof
155/70 R 19 88Q XL

Hyundai Ioniq Electric:

Nokian Hakkapeliitta R3
205/55 R 16 94 R XL

Nokian Hakkapeliitta 9
205/55 R 16 94 T XL

Mercedes Benz EQC:

Nokian Hakkapeliitta R3 SUV
235/55 R 19 105R XL
255/50 R 19 107R XL

Nokian Hakkapeliitta 10 SUV
235/55 R 19 105T XL
255/50 R 19 107T XL

Nokian WR SUV 4
235/55 R 19 105V XL
255/50 R 19 107V XL

Nokian Hakkapeliitta R3 SUV
235/50 R 20 104T XL
255/55 R 20 110R XL

Nokian Hakkapeliitta 10 EV
235/50 R 20 104T XL
255/55 R 20 110T XL

Nissan Leaf:

Nokian Hakkapeliitta R3
205/55 R 16 94 R XL

Nokian Hakkapeliitta 10
205/55 R 16 94 T XL
215/50 R 17 95 T XL

Opel Ampera-e:

Nokian Snowproof P
215/50 R 17 95 V XL

Nokian Hakkapeliitta R3
215/50 R 17 95 R XL

Polestar 2:

Nokian Snowproof P
245/45 R 19 102V XL
245/40 R 20 99W XL

Renault Zoe ZE:

Nokian Hakkapeliitta R3
185/65 R 15 92 R XL
195/55 R 16 91 R XL

Nokian Hakkapeliitta 10
185/65 R 15 92 T XL
195/55 R 16 87 T

Skoda Enyaq:

Nokian WR SUV 4
235/60 R 18 107V XL
235/55 R 19 105V XL
255/50 R 19 107V XL
235/50 R 20 104V XL
255/45 R 20 105V XL

Tesla Model 3:

Nokian Hakkapeliitta R3
235/45 R 18 98 T XL
235/40 R 19 96 T XL
235/35 R 20 92T XL

Nokian Hakkapeliitta 10 EV
235/45 R 18 98T XL
235/35 R 20 92T XL

Nokian Hakkapeliitta 10
235/40 R 19 96 T XL

Nokian Snowproof P
235/40 R 19 96 V XL

Tesla Model S:

Nokian Hakkapeliitta R3
245/45 R 19 102 T XL
245/35 R 21 96 T XL Front
265/35 R 21 101T XL Rear

Nokian Hakkapeliitta 10 EV
245/45 R 19 102 T XL
245/35 R 21 96T XL Front
265/35 R 21 101T XL Rear

Nokian Snowproof P
245/45 R 19 102V XL

Tesla Model X:

Nokian WR SUV 4
265/50 R 19 110V XL
255/45 R 20 105 V XL Front
275/45 R 20 110 V XL Rear

Nokian Hakkapeliitta R3 SUV
265/50 R 19 110 R XL
255/45 R 20 105 T XL Front
275/45 R 20 110 T XL Rear

Nokian Hakkapeliitta 9 SUV
265/50 R 19 110 T XL
255/45 R 20 105 T XL Front
275/45 R 20 110 T XL Rear

Tesla Model Y:

Nokian WR SUV 4
255/45 R 19 104V XL
255/40 R 20 101V XL

Volvo XC40 BEV:

Nokian WR SUV 4
235/50 R 19 103V XL
255/45 R 19 104V XL
235/45 R 20 100V XL
255/40 R 20 101V XL

VW ID.3:

Nokian Hakkapeliitta 10 SUV
215/55 R18 99T XL

Nokian Hakkapeliitta R3 SUV
215/55 R18 99R XL

Nokian Hakkapeliitta 10 EV
215/50R19 93T
215/45 R 20 95T XL

Nokian Hakkapeliitta R3
215/50R19 93R
215/45 R20 95R XL

Nokian WR SUV 4
215/55 R18 95H

Nokian Snowproof
215/50 R19 93V
215/45 R20 95V XL

VW ID.4:

Nokian WR SUV 4
235/60 R 18 107V XL
235/55 R 19 105V XL
255/50 R 19 107V XL
235/50 R 20 104V XL
255/45 R 20 105V XL

VW e-Golf:

Nokian Hakkapeliitta R3
205/55 R 16 94 R XL

Nokian Hakkapeliitta 10
205/55 R 16 94 T XL

Négy évszakos gumik esetén

Hyundai Ioniq Electric:

Nokian Weatherproof
205/55 R 16 94 V XL

Mercedes Benz EQC:

Nokian Seasonproof SUV
235/55 R 19 105W XL
255/50 R 19 107W XL

Nissan Leaf:

Nokian Weatherproof
205/55 R 16 94 V XL
215/50 R 17 95 V XL

Opel Ampera-e:

Nokian Seasonproof
215/50 R 17 95 W XL

Renault Zoe ZE:

Nokian Weatherproof
185/65 R 15 92 H XL
195/55 R 16 87 H

Tesla Model 3:

Nokian Seasonproof
235/45 R 18 98W XL

VW ID.3:

Nokian Seasonproof SUV
215/55 R18 99V XL

VW e-Golf:

Nokian Seasonproof
205/55 R 16 94 V XL

Elektromos autóink Elektromos BlueCarok

fb_logo kövess minket Facebookon

/sites/test_green-car_hu/documents/news/_extra/23/o_yt_logo_rgb_light_20211113074432.jpg kövesd csatornánkat