Ez a cikk most a találmány vagy fejlesztés területen, azon belül is a számunkra egyik legfontosabb téma fejlődésével foglalkozik. Az elektromos autókkal. A címben feltett kérdés esetén egy villanyautós nemigen jön zavarba, mivel ezek az autók igen jól gyorsulnak. Azonban most mégsem erről a gyorsaságról írunk, hanem a talán ez idáig a legnagyobb „hátrányáról” az elektromos autóknak, mégpedig a töltés gyorsaságáról. Két területen lehetne még használhatóbbá tenni az akkumulátorról működő eszközeinket. Az egyik az akkumulátorok kapacitása és az energia még hasznosabb felhasználása, a másik pedig a töltés gyorsasága. Az utóbbi esetet kicsit boncolgatva és bele gondolva nem olyan nagy probléma, ha autónk, telefonunk viszonylag rövid idő alatt merül le, ha feltöltés, a teljes feltöltés nem venne igénybe többet néhány percnél. Azt gondolom már nem járunk messze ettől a világtól. Ugyanis az ABB nem mást kínál, mint 100 kilométert 3 perc alatt a legújabb Terra 360 névre keresztelt nagyteljesítményű töltőjével. Vagyis 3 perc töltéssel újabb 100 km-ert tehetünk meg. Azért ez már nem olyan kényelmetlen ugye?!

Azonban ez egyelőre játék a számokkal, ugyanis a jelenleg forgalomban lévő elektromos autók gyorstöltési képessége még igencsak messze áll a Terra 360 hatalmas töltőteljesítményétől. Kivéve talán a Lucid Air (melynek szállítását október végére ütemezte a gyártó), mely percenként 32 km megtételére elegendő elektromosságot vesz fel az ígéretek szerint.

/sites/test_green-car_hu/documents/news/_extra/19/o_abb-terra360-felsokep_20211101214959.jpg

A Terra 360 jelenlegi nagy ereje, hogy 360 kW leadására képes és így akár 4 jármű egyidejű töltésére alkalmas úgy, hogy mindegyik egység a számára leg ideálisabb töltőáramot veheti fel. Ez egyelőre olyan helyeken jelenthet majd nagy előnyt, ahol nem is annyira a gyorsaság, sokkal inkább a tölthető járművek mennyisége a meghatározó. Mint például bevásárló központok parkolóiban. Európában 2021 végén, míg Amerikában, Latin-Amerikában és Ázsiában 2022-ben állhat munkába. Kereskedelmi forgalomban ez lesz a világ legerősebb elektromos autó töltője. 10 kW-al haladja meg a jelenlegi gyorstöltőket.

/sites/test_green-car_hu/documents/news/_extra/19/o_abb-terra360-parkolo_20211101215011.png

Az egységek teljesen az adott követelményekhez igazíthatók. Bármilyen töltőszabvány csatlakozója telepíthető rá. Bankkártya terminállal és 27”-os kijelzővel is felszerelhető, melyen akár fizetett reklámok is megjeleníthetők. Támogatja a Plug&Charge funkciót, így a sofőrnek csak csatlakoztatnia kell a kábelt és a többit elvégzi már a technika. Persze amennyiben a jármű is támogatja ezt a funkciót. A Terra 360 teljesen felhasználóbarát. Végig vezeti a felhasználót a töltési folyamaton a megfelelő kábel levételétől a távozásig, kijelezve a hátra lévő időt az optimális töltöttség eléréséig.

/sites/test_green-car_hu/documents/news/_extra/19/o_abb-terra360-kepernyo_20211101215006.png